fbpx
Oldal kiválasztása

Mellnagyobbítás: Zsófia története

Zsófia története

Zsófia 28 éves, egy pest megyei birtokon lovasoktató.

Kicsi kora óta az állatok és a lovaglás szerelmese volt, tanítás utáni szabadidejét egészen estig a lakóhelyüktől 1 órára lévő lovardában töltötte. Gyerekkorában számos versenyen indult lovasként, ahonnan nem egy díjat hazavihetett.

„Jó lovas voltam, de nem akartam versenyző lenni. Ahogy egyre idősebb lettem rájöttem, hogy engem a ló közelsége, annak terápiás hatásai, és a közös mozgás, a szoros együttműködés élménye érdekel.”

A rendszeres sportolásnak köszönhetően Zsófiának kislány korától kezdve nagyon szép alakja volt, súlyával sosem volt gondja. Ahogy egyre idősebb lett, kis mellmérete feszélyezni kezdte, annak ellenére, hogy lóversenyző korában kifejezetten előnyösnek gondolta azokat sportoláshoz.

Ahogy a lóversenyzés egyre hátrébb szorult, úgy került inkább előtérbe magánélete, önmaga megélése nőként, nem pedig sportolóként. Ebben az időszakban határozta el, hogy nagyobb melleket szeretne, ehhez pedig vállalja a mellnagyobbításműtétjét.

Tapasztalatáról így mesélt a műtétet követő hetekben:

„Nagyon boldog vagyok az eredménnyel, és egyáltalán nem bántam meg. Kicsit tartottam attól, hogy mű hatása lesz, de annyira természetesnek tűnik, hogy magabiztosnak és vonzónak érzem magam.

Időpontkérés
close slider