fbpx
Oldal kiválasztása

A hialuronsavas arcfeltöltés menete és a kezelések típusai

A hialuronsavas ráncfeltöltés, valamint az egyéb hialuronsavas szem- és ajakkörnyéki arcfeltöltés kezelések hatékonyak, biztonságosak és látványos eredményt hoznak. Ez az alapanyagnak, a bőrben eleve jelenlévő hialuronsavnak köszönhető. A következőkben bemutatjuk a hialuronsav, valamint a különféle, Központunkban elérhető hialuronsavas kezelések jellemzőit, illetve a 8 pontos arcfeltöltés menetét.

Miért éppen a hialuronsav ideális az arcfeltöltés elvégzéséhez?

A hialuronsav a bőr hám- és irharétegének egyik fontos alkotóeleme, amit a bőrsejtek állítanak elő. A hialuronsavnak köszönhető a bőrszövetek rugalmassága és megújulása, emellett a bőr védelméhez is hozzájárul.

Az életkor növekedésével a hialuronsav-termelés csökken, lebomlásának üteme fokozódik. Ennek következtében a bőr veszít rugalmasságából. Ugyanezt eredményezi, ha a bőr intenzíven vagy tartósan ki van téve bizonyos külső hatásoknak, mint például:

  • UV-B-sugárzás,
  • füst, szmog, 
  • egyéb, a bőrt irritáló vagy igénybe vevő szennyeződés.

A bőr látványos öregedését eredményesen kezelhetjük a hiányzó hialuronsav-mennyiség pótlásával, vagyis a hialuronsavas ráncfeltöltés, ajak-, valamint arcfeltöltés segítségével. Mivel a hialuronsav teljes mértékben biokompatibilis anyag, a beavatkozás gyors és kényelmes. A hialuronsav tulajdonságainak köszönhetően pedig a kezelés nem jár semmiféle visszafordíthatatlan változással.

Megjegyezzük, hogy a hialuronsav írásmódja ingadozó, a hyaluronsav írásmód is elterjedt. Mi a szakirodalomban gyakori írásmód, vagyis az i-vel írt formát részesítettük előnyben, de az y-nal írt forma is helyes. Emlegetik még HA-ként is, ami az angol hyaluronic acid kifejezésből tevődik össze.

Milyen fajta hialuronsavat alkalmazunk az arcfeltöltés kezelések során?

Az arcfeltöltés kezelésekhez lineáris és keresztkötött hialuronsavat is alkalmazunk. A “természetes”, úgynevezett lineáris, vagy nem-keresztkötött hialuronsav élettartama viszonylag rövid. Ugyanakkor tökéletesen megegyezik a szervezetben megtalálható hialuronsavval.

A keresztkötött hialuronsav lebomlása lassabb, ezért hatása tartósabb. Mindkét típusra igaz, hogy teljes mértékben biokompatibilis, és kiemelkedően hatékony vízmegkötő tulajdonsággal rendelkezik. Ezért eredményesen tölti fel a ráncokat, mélyedéseket a bőr felületén.

A 8 pontos arcfeltöltés kezelés menete szépségközpontunkban

A hyaluronsavas feltöltés, ahogy a hyaluronsavas ráncfeltöltés, gyors és komplikációtól mentes kezelés

A 8 pontos arcfeltöltés (vagy sokpontos arcfeltöltés) a hialuronsavas áll- és ráncfeltöltés egyik legnépszerűbb, legbiztonságosabb, éppen ezért leginkább bevett formája.

A bőr öregedése, víz- és zsírtartalmának csökkenése következtében az arc elveszíti eredeti formáját, alsó fele petyhüdté válik. Ehhez hozzájárulhatnak az örökletes tényezők és a napfényben található UV-sugárzásnak való kitettség, illetve a dohányzás, bizonyos gyógyszerek, illetve hormonális tényezők is. Míg korábban az elöregedett, petyhüdt, feleslegessé vált bőrt egyszerűen eltávolították (ki-, illetve levágták), addig ma már ennél jóval kifinomultabb módszert alkalmazunk az arcbőr üdeségének, feszes tónusának eléréséhez.

A 8 pontos arcfeltöltés révén az arc ismét felveszi eredeti alakját, a bőr visszanyeri rugalmasságát, a ráncok kisimulnak. Miközben a végeredmény a bőrben is jelenlévő hialuronsav alkalmazásának köszönhetően teljes mértékben természetes hatású.

A 8 pontos hyaluronsavas ráncfeltöltés menete

  1. Személyre szóló kezelési terv elkészítése a pácienssel folytatott konzultáció alapján.
  2. Az arc előzetes fertőtlenítése.
  3. A  kezelt bőrfelület érzéstelenítése helyi érzéstelenítő hatású arckrémmel.
  4. A megfelelő feltöltőanyag befecskendezése erre kifejlesztett speciális mikrotűvel. Az arc sajátos anatómiai jellegzetességeinek megfelelően ez 8-10 ponton történik, amelyek a leginkább befolyásolják az orca megjelenését, illetve ellensúyozzák az idősődő bőr által előidézett vizuális hatásokat.

A 8 pontos arcfeltöltés egymást követő lépései:

  • a járomcsont formálása,
  • az orca emelése,
  • a szemkörnyéki ráncok lágyítása,
  • a nasolabialis redő csökkentése és a felső ajak emelése,
  • a szájzug emelése és a marionett-ránc lágyítása,
  • az áll körüli ráncok elsimítása,
  • az állkontúr emelése,
  • az állvonal emelése és a mély ráncok lágyítása.

A 8 pontos arcfeltöltés általában 20-30 percet vesz igénybe. A kezelés hatékonyan szüntetni meg a száj felett elhelyezkedő és a homlokráncok mellett az úgynevezett nasolabialis redőket, vagyis a nevetőráncokat is.

További információk a 8 pontos arcfeltöltő kezelésről

A hialuronsavas ráncfeltöltés, illetve ajak- és arcfeltöltés a legtöbb esetben fájdalommentes kezelés, néha azonban minimális fájdalom érzékelhető. A kezelésnek legtöbbször semmilyen mellékhatása nincs, néha azonban bőrpír vagy enyhe bevérzés előfordulhat.

Mivel a hialuronsav teljesen természetes anyag, ami a bőrben egyébként is megtalálható, a kezelés néhány kivételtől eltekintve mindenkinek ajánlható.

Az alábbi esetekben érdemes elkerülni a hialuronsavas kezeléseket:

  • terhesség és szoptatás,
  • autoimmun betegség,
  • véralvadásgátló készítmények szedése mellett,
  • aktív herpesz,
  • gyulladásos bőrbetegség,
  • hialuronsav túlérzékenység,
  • hipertrófia.

A fentiek mellett lézeres hámlasztással párhuzamosan sem ajánlott alkalmazni a hialuronsavas arcfeltöltést.

A hialuronsavas feltöltés eredménye 9-12 hónapig tartósan megmarad. A hialuronsav utána felszívódik, de a kezelés bármikor megismételhető.

A Dr. Goodwinnál elérhető hialuronsavas arcfeltöltés kezelések

A hyaluronsavas arcfeltöltés eltünteti a ráncokat, kisimítja az arcbőrt.

My filler hialuronsavas arcfeltöltés kezelés

A MyFiller keresztkötéses technológiával előállított hialuronsavas töltőanyagot Olaszország egyik legkorszerűbb kutatóközpontjában fejlesztették ki. Az előállításánál alkalmazott keresztkötési protokoll tökéletesen biztonságos, a gyártási folyamat mindvégig steril környezetben történik. Így a készítmény 100%-os tisztaságú, bármilyen maradványtól és szennyező anyagtól mentes.

A My Filler különleges gondossággal összeválogatott molekulasúlyú hialuronsav-részecskékből  épül fel, amelyek különböző viszkozitású oldatokból és különböző hialuronsav-koncentrációkból  származnak. Ez a komplex összetétel minden lehetséges és kívánt esztétikai klinikai arckezelés  igényeit kielégíti.

A My Filler előnyei:

  • Más termékekkel ellentétben folyékony halmazállapotú, így könnyen és kényelmesen beadható.
  • Kiemelkedő plaszticitásának köszönhetően a kezelőorvos a beadást követően masszázzsal formálni tudja az anyagot. Így az a kívánt formát veszi fel, és a megfelelő területre összpontosul.
  • Hosszan tartó hatás az injektálás helyén.
  • Nagy hidrofil kapacitás.
  • Formálhatóság a beavatkozás területén.
  • Stabilitás a beavatkozást követően.

Juvéderm® hialuronsavas arcfeltöltés kezelések

VOLUX®

A Juvéderm VOLUX® rendkívül eredményes kezelés, ha a cél az áll formázása. Segítségével kontúrosabb állív alakítható ki, mivel az áll és az állív térfogata növelhető. Így az állvonal feszesebb és határozottabb lesz, és az állcsúcs pozíciója is helyreállítható. A férfiaknál pedig markáns, karakteres állív hozható létre.

A Juvéderm VOLUX® :

  • kiemel,
  • hangsúlyoz,
  • formáz,
  • feszesít.
Juvéderm VOLUX ®Állvonal kontúrozás

VOLUMA®

A Juvéderm VOLUMA® helyreállíthatja a megereszkedett orcát és az arc teltségét. A kezelés a megfelelő arányok megtartásával természetes, mégis látványos eredményt hoz. A VOLUMA® a ráncfeltöltés terén is hatékony, akár a száj-, akár a szemkörnyéki ráncok kisimítása a cél.

VOLIFT®

A Juvéderm VOLIFT® kezelést a finomabb és a mélyebb ráncok töltésére és revitalizálására fejlesztették ki. Segítségével az összes nevetőránc kisimítható. Az eredmény természetes hatású és hosszan tartó.

A VOLIFT® alkalmazásával:

  • a szemöldök felemelhető és hangsúlyosabbá válik,
  • a halánték teltebb hatású lehet,
  • így a szem alatti karikák is eltüntethetőek.

VOLBELLA®

A bőr öregedése, a kollagén lebomlása azzal jár, hogy a száj körül megjelennek az úgynevezett dohányzó ráncok. Juvéderm VOLBELLA® segítségével ezek a felszíni, finom ráncok eredményesen eltüntethetők. Ez az ajakfeltöltési eljárás teltebb, harmonikus, szép ajkakat eredményez, anélkül, hogy a száj mérete megváltozna. A  VOLBELLA® a mélyreható szöveti beépülésnek köszönhetően természetes hatású, vagyis a rettegett “kacsaszáj effektustól” nem kell tartani.

A Juvéderm hialuronsavas kezelések előnyei:

  • A Juvéderm a világ egyik vezető hialuronsav-tartalmú töltőanyag márkája.
  • A mélyreható szöveti beépülés eredményeként természetes és hosszan tartó hatás.
  • A kívánt hatás akár 9-24 hónapig látható, kezeléstől függően.
  • Az innovatív Vycross technológia eredményességét és 100%-os biztonságát klinikai vizsgálatok igazolják.

Art Filler® hialuronsavas arcfeltöltés kezelések

Az Art Filler® arcfeltöltés termékek gyártója, a francia  Filorga/Fillmed az anti-aging kozmetika egyik legnagyobb iparági szakértője. Az Art Filler® termékcsalád minden tagja optimalizált alapanyag, amelyet úgy alakítottak ki, hogy az összes befecskendezési ponthoz illeszkedjen.  Jellemző a csúcsminőségű, könnyed formálhatóság és korrekció, illetve a bizonyított szövetképző aktivitás.

Art Filler® hialuronsavas arcfeltöltés kezelése

A Filorga Art Filler® termékcsalád tagjai:

  • Fine Lines – puha és kisimító tulajdonságú töltőanyag a finom és felületes ráncok kezelésére.
  • Universal- polivalens feltöltőanyag a közepes és mély ráncok megszüntetésére.
  • Lips – kitűnően formázható, térfogatnövelő feltöltőanyag a kontúrosabb, feszesebb, teltebb ajkakért.
  • Volume – csúcsminőségű hialuronsavas töltőanyag, kiváló térfogatnövelő és formázó tulajdonságokkal. 

Az Art Filler® feltöltőanyagok folyamatos minőségellenőrzési vizsgálaton esnek át, valamint megfelenek az ISO 14 644 és az ISO 13 485 nemzetközi szabványoknak.

Az Art Filler® töltőanyagok különleges jellemzői:

  1. Tri-Hyal® innováció

Az Art Filler® töltőanyagokat háromféle hialuronsav kombinációja alkotja. A nagyon hosszú láncú, a hosszú láncú és a szabad hialuronsavak összekapcsolódása révén egy kivételesen rugalmas, hálós térszerkezet jön létre. A gél könnyen formálható, képes ellenállni a feszítésnek, miközben kiemelkedő viszkozitásának köszönhetően nagy hatásfokkal képes beépülni a szövetekbe. Ez a felépítés tehát egyedülálló formázó, térfogatnövelő és kisimító hatással rendelkezik.

  1. Nagy teljesítmény és tolerabilitás

Vaktesztek és műszeres mérések is alátámasztják, hogy az Art Filler® töltőanyagok eredménye 18 hónap után is tartós marad. Semmilyen nem kívánt utóhatás (pl. gyulladásos csomó) nem jelentkezik.

  1. Bizonyított szövetképző aktivitás

Ez az első olyan hialuronsavas feltöltő, amely megtöbbszörözi a kollagéntermelést, valamint a rugalmas rostok szintézisét. Ezt dermális, magas frekvenciájú ultrahangos mérések és bőr explantátumokon végzett műszeres vizsgálatok egyaránt megerősítik.

  1. Könnyű és kényelmes alkalmazhatóság

A speciális kialakítású, ergonomikus fecskendőnek és az optimális állagú géleknek köszönhetően Art Filler® töltőanyagok használata rendkívül egyszerű és komfortos. A kiváló befecskendezhetőség mellett a termékek 0,3%-os lidokaintartalma tovább fokozza a termékcsalád páciensbarát jellegét.

NCTF® 135 HA hialuronsavas feltöltés kezelés

Az NCTF ® formula a Fillmed/Filorga ikonikus terméke, amit a cég alapítója,  Dr. Michel Tordjman a 70-es évek végén fejlesztett ki. Az azóta is folyamatosan tökéletesített  injektálható, CE engedéllyel rendelkező, steril bőrrevitalizáló oldat az anti-aging termékek között páratlan sejtvisszafiatalító hatással rendelkezik.

Az NCTF® 135 HA készítmény hatásának titka, hogy 55 komponensének köszönhetően optimális összetételben tartalmazza az egészséges bőr számára szükséges összes tápanyagot.

Az NCTF® 135 HA alkotóelemei:

  • Nem keresztkötött, lineáris hialuronsav.
  • 12 féle vitamin (pl. biotin , pantoténsav, inozitol, tiamin (B1 vitamin), tokoferol, retinol, kobalamin). 
  • 6 féle ásványi anyag (pl. kalcium-klorid, kálium-klorid, magnézium-szulfát).
  • 5-féle nukleinsav (pl. deoxyadenosine, 5-methyl-2’-deoxycytidine).
  • és 24 féle aminosav (pl. alanin, aszparagin, glicin, hisztidin, izoleucin, metionin, ornitin, taurin, triptofán, valin).

Bőrszépítő, pórusösszehúzó, hidratáló tulajdonsága révén ez a kezelés már fiatal korban is alkalmazható, akár megelőzésképpen is hatékony. Injektálható a bőr epidermális, illetve dermisz rétegébe a következő területeken: arc, szemkörnyék, nyak, dekoltázs, kézfej, kar belső része.

Az NCTF® 135 HA rendkívül eredményesen alkalmazható az alábbi esetekben:

  • a szemkörnyéki vagy a szájzugban található finom ráncok, dohányzó ráncok kisimítására,
  • a dekoltázsra és a nyaki területekre,
  • hidratálásra, 
  • revitalizálásra, 
  • a bőr ragyogásának és rugalmasságának fokozására, 
  • a pórusok finomítására. 

Az NCTF® 135 HA formula nem csak önállóan használható. A keresztkötött hialuronsavat is tartalmazó Art Filler® Fine Lines töltőanyaggal kombinálva alkalmazható az orca területén is – ez a Bio Nutri Lift kezelés.

Bio Nutri Lift kétkomponensű hialuronsavas terápia

Ez a kezelés ötvözi Art Filler® Fine Lines feltöltőanyag arclifting hatását és az NCTF® 135 HA formula biostimulációs, bőrmegújító tulajdonságait.

A kezelés első lépése a Fine Lines keresztkötéses hialuronsavat tartalmazó gél injektálása a bőr felületi ráncaiba. Hatására a bőr megemelkedik, beindul a regenerációja, üdévé és hidratálttá válik, a ráncok azonnal eltűnnek.

A második lépésben kerül sor az NCTF® 135 HA alkalmazására, amely kiegészíti és fokozza az első lépésben végrehajtott arclifting hatását. Ez a készítmény aktiválja a bőrben található kollagént, az elasztin rostok keletkezésének köszönhetően a kötőszövetek revitalizálódnak.  A végeredmény pedig rugalmas, üde, veleszületett megújulóképességét visszanyert feszes, tónusos bőrszövet.

Az 55 komponensnek köszönhetően az NCTF® formulája újra aktiválja a bőr kötőszöveteinek munkáját, lassítva az öregedést, feszesen, tónusosan tartva a bőrt. Az eljárás során tulajdonképpen egy bio revitalizáló, intenzív hidratáló oldatot juttatunk a bőrbe: hialuronsavat, vitaminokat, ásványi anyagokat, aminosavakat, antioxidánsokat. Az intenzív terápia hatására aktiválódik a bőrben található kollagén, fokozódik az elasztin rostok termelődése, a bőr kötőszövetei újjászületnek. Ennek köszönhetően a bőr tömörebbé, élettel telivé és üdévé válik, visszanyeri természetes megújulási képességét.

A hialuronsavas feltöltés árak a Dr. Goodwinnál

Mivel minden ember, minden arc különbözik, így a hialuronsavas arcfeltöltés kezelések esetében sem lehet egy általános árat megállapítani. Erre a Központunkban történő első, ingyenes konzultáció során nyílik lehetőség a pácienseink számára.

Tájékoztató jelleggel ugyanakkor elérhetőek weboldalunkon a hialuronsavas feltöltés árak. Ezek egységárak, az, hogy kinek mennyi ampullára, kezelésre van szüksége, a konzultáció során derül ki.

A hyaluronsavas ráncfeltöltés egy természetes alapanyag és a legmodernebb szépészeti eljárások találkozása.

Az első konzultációt a ráncfeltöltés kezelésre tehát díjmentesen kínáljuk. Már itt megkapsz minden felvilágosítást, részletes információt a tervezett beavatkozásról, ami a döntéshozatalhoz szükséges. Ezen kívül bármilyen felmerülő kérdésedre válaszolunk, és időpontot is foglalhatsz a beavatkozásra – sőt, a kezelés akár azonnal is elvégezhető.

Nálunk alap a kiemelkedően magas minőség – ezt magad is megtapasztalhatod Központunkban, ahol exkluzív környezetben veheted igénybe szépészeti kezeléseinket. A különleges környezet nem minden. Ami ennél is fontosabb, hogy az általunk alkalmazott technológiák, a plasztikai sebészeti, szépészeti és egészségügyi szolgáltatásaink során felhasznált anyagok egytől egyig kiváló minőségűek és megfelelnek a legszigorúbb törvényi előírásoknak is.

Időpontkérés
close slider