fbpx
Oldal kiválasztása

Dr. Gyarmati Csaba Plasztikai sebész

Nem csak kitűnő plasztikai sebész, de kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik a különböző bőrdaganatok és a bőrgyógyászati műtétek, illetve az esztétikai operációk területén. Magyarországon elsőként alkalmazta az innovatív BodyTite™ bőrfeszesítő eljárást.

„Anyám fogorvos, apám állatorvos volt, és egy darabig úgy tűnt, hogy én is állatorvos leszek, hiszen gyermekként sok időt töltöttem az állatok közelében. Az állataink ellésénél is rendszeresen jelen voltam, így nem zavart a vér látványa sem. Végül aztán mégsem az állatorvosi egyetemre mentem, mert elszakadtam az állatok világától: a szegedi orvosi egyetem elvégzése után a kecskeméti Honvéd Kórház általános sebészeti osztályán dolgoztam 7 éven keresztül. Itt szereztem meg az általános sebészeti szakvizsgát is. Úgy alakult, hogy rendszeresen Dr. Mary Bélához osztottak be, aki a megyei kórházból járt át hozzánk, és őrszem-nyirokcsomók, valamint bőrdaganatok és melanomák műtéti eltávolításával foglalkozott. Nála kezdtem egyre jobban elsajátítani a daganatok precíz eltávolításának műtéti módszereit. A következő néhány évben továbbra is ebben a kórházban dolgoztam, 2004-től már a bőrgyógyászati osztály sebészeti részlegének vezetőjeként: ebben az időszakban évente már 1000-1300 bőrdaganatos operációt is elvégeztem” – meséli sebészi pályája kezdeteiről Dr. Gyarmati Csaba.

Foglalj időpontot ingyenes műtéti konzultációra

Dr. Gyarmati Csaba a Szegedi Orvostudományi Egyetem elvégzése után a Kecskeméti Honvéd Kórház általános sebészeti osztályán kezdett dolgozni.

1996-ban tette le az általános sebészeti szakvizsgát, míg 1999-től kezdve a Budapesti Honvéd Kórházban szerzett plasztikai sebészeti gyakorlatot, amit 2001-ben sikeres plasztikai sebészet szakvizsga követett.

2004-ben a kecskeméti kórház sebészeti részlegének vezetője lett, majd ezt követően magánorvosként dolgozott.

Munkatapasztalat

2004 – magánorvos, magánklinikai operációk (elsősorban esztétikai operációk: mell-, has-, fül-, szemhéj- és arcplasztika)
2004 – 2008 Kaposvári Kaposi Mór Kórház (heti 1 nap; havi kb. 60 bőrdaganatos (melanoma, basalioma stb.) operáció
1999 – 2001 Budapest Központi Honvéd Kórház, plasztikai sebészeti gyakorlat
1998 – 2004 Kecskeméti Honvéd Kórház, bőrgyógyászati osztály, sebészeti részleg (2004-től részlegvezető; évi 1000-1300 bőrdaganat operáció)
1991 – 1998 Kecskeméti Honvéd Kórház, általános sebészeti osztály

Tanulmányok

2001 plasztikai sebészet szakvizsga (oklevél száma: 854/2001)
1996 általános sebészeti szakvizsga (oklevél száma: 1095/1996)
1985 – 1991 Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar (diploma száma: 55/1991O.E.)

 

Tagság szakmai szervezetekben

Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság (MPHEST)
Nemzetközi Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság (IPRAS)

 

Fontosabb konferenciák

2006, 2008 Anti-ageing kongresszus, Párizs
2007 ESPRAS kongresszus, Berlin
2005 ESPRAS kongresszus, Bécs
2004 Meghívott előadó a Plasztikai Sebésztársaság éves kongresszusán
1999 – 2007 A Plasztikai Sebésztársaság éves kongresszusai
Időpontkérés
close slider