fbpx
Oldal kiválasztása

Orrplasztika

Foglalj időpontot ingyenes műtéti konzultációra

A tökéletes orr elérhető közelségben

Előfordulhat, hogy orrunk formájával elégedetlenek vagyunk, ezért esztétikai okokból szeretnénk megváltoztatni formáját vagy méretét. Léteznek azonban az orr esetében funkcionális rendellenességekből eredő panaszok is, melyek lehetnek velünk született sajátosságok, de akár kialakulhatnak valamilyen sérülés során is. Mindkét esetben indokolt lehet, hogy orrplasztika segítségével korrigáltassuk az orrunkat.

Mi történik az orrplasztika során?

Az orrplasztikának két típusát különböztetjük meg: a nyílt és a zárt orrplasztikát. Általában zárt orrplasztikát végzünk, mely során a plasztikai sebész az orr belső nyálkahártyáján ejt bemetszést, így külső hegek nem is keletkeznek. Többszörös orrműtétek után és bizonyos esetekben, amikor a korrekció részletesebb megközelítést kíván, vagy már több alkalommal volt műtve ez a terület, nyílt orrplasztika elvégzése szükséges, mely során kívülről, az orrnyílásokat elválasztó bőr felületén történik a bemetszés. Az orrplasztika során vérzéscsillapító oldat beadását követően, az orrnyílások belső nyálkahártyán ejtett bemetszés útján, a plasztikai sebész leválasztja az orr nyálkahártyáját a környező szövetekről, porcos-csontos vázról, felszabadítja az orrsövényt és az orrporcokat, valamint a csontos orrhátat.

A plasztikai sebész az orr porcos és kötőszöveti vázából eltávolítja az alaki eltérést okozó részeket, átformálja az orrcsúcsot. Az orr hosszának megrövidítéséhez az orvos az orrsövény egy részét eltávolítja. Az orrcsúcs formázásához szükség esetén felhasználhatóak az orrműtét során eltávolított porcok. Az orrháti csontos kinövéseket lereszeli, az orrháti görbületet megszünteti. A plasztikai sebész az orr keskenyítéséhez az orrcsontot kétoldalt eltöri, majd gipszkötéssel rögzíti.

Nyílt orrplasztika során, melyet leginkább a már többször műtött orr esetében alkalmazunk,  az orrnyílásokat elválasztó bőr felületén történik a bemetszés, majd a szükséges korrekció. Légzési problémákat, állandó orrdugulást okozó orrsövény ferdülés miatti orrsövény plasztika az orr esztétikai műtétével együtt elvégezhető. Ilyenkor orr-fül-gégész szakorvossal együttműködve történik a beavatkozás.

Az orrplasztika során helyi, illetve altatásos érzéstelenítést alkalmazunk; a beavatkozás a korrekció típusától függően egy-másfél órát vesz igénybe.

Bátran keress fel minket!

Nálunk a Dr. Goodwin Szépség- és Egészségközpontban jó kezekben leszel az orrplasztikai műtéted során.

Az első konzultációt, amely az orrplasztika beavatkozás előtt nélkülözhetetlen és kulcsfontosságú,  díjmentesen kínáljuk. Már itt megkapsz minden felvilágosítást, részletes információt a tervezett orrplasztika beavatkozásról, ami a döntéshozatalhoz szükséges, ezen kívül bármilyen felmerülő kérdésedre válaszolunk, és időpontot is foglalhatsz a műtétre.

Kérj időpontot az első, ingyenes konzultációra még ma!

Dr. Kovács Gyula Barna plasztikai sebész

Dr. Kovács Gyula Barna plasztikai sebész

Dr. Ignácz Zsuzsanna Plasztikai sebész

Dr. Ignácz Zsuzsanna Plasztikai sebész

Dr. Illéssy Rudolf plasztikai sebész

Dr. Illéssy Rudolf plasztikai sebész

Dr. Kazay Szilárd, plasztikai sebész

Dr. Kazay Szilárd, plasztikai sebész

Időpontkérés
close slider